Családbarát Vállalat 2014 Díjat nyert a Fornax ICT Kft.

2014. 10. 19.

A Fornax ICT a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által meghirdetett Családbarát Vállalat 2014 Pályázaton elnyerte a középvállalat kategóriában a címet.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom immár hatodik alkalommal hirdette meg Családbarát Vállalat pályázatát, amelynek célja olyan vállalatok bemutatása, ahol a családbarát szemléletet a munkáltatók értékként kezelik. A kezdeményezés olyan cégek számára adományoz díjat, akik munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához.

A díj odaítélésének indoklása szerint a Fornax ICT Kft. kiemelkedően sokat tett a családbarát munkakörülményekért. Az elismerést október 17-én a pályázat Ünnepi konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémián vette át Nagy Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója és Schmidt Dominika HR menedzser.

Nagy Zoltán szerint a Fornax ICT társadalmi felelősségvállalási stratégiájának egyik fő mozgatórugója a munka-magánélet egyensúlya, családbarát stratégiájának legfőbb célja pedig egy olyan boldog és biztonságos munkahely megteremtése, ahol a dolgozók nyugodt légkörben kiegyensúlyozottan tudják ellátni mindennapi munkájukat.

A Fornax ICT egy informatikai vállalatként dolgozóinak 76% férfi, ezért a gyakorlatban a családbarát hozzáállás jellemzően a „kispapák” szerepét hivatott támogatni.

A cég számos további hasonló intézkedése közül a legfontosabbak a rugalmas munkaidő, távmunka, munkaerő kölcsönzés, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás. A gyerekbarát attitűd egyik legjobb példája pedig az, hogy a kollegák, ha szükséges gyermekeiket behozhatják magukkal a munkahelyre. Ezt a lehetőséget a szülők egy-egy alkalommal a leggyakrabban a nyári szünidőben használják ki, illetve nagy segítséget jelent hirtelen nem várt helyzetekben is.

A maximális vezetői rugalmasság mellett a kellemes irodai környezet – tágas kényelmes irodák-, illetve a többfunkciós pihenő, azaz az úgynevezett „nyugiszoba” kialakítása mind a csapatszellemmel átitatott, jó hangulatú és hatékony munkavégzést hivatott elősegíteni.

A csapatépítések és közösen eltöltött vacsorák és egyéb közös sportprogramok mellett a vállalat egyik legvonzóbb kezdeményezése a Gyerekbarát Munkanap bevezetése, ekkor nemcsak a dolgozók, hanem gyermekeik és családtagjaik is részt vehetnek közös színes programokon.

„A gyerekközpontú vezetői hozzáállás eredményességére nemcsak a Családbarát Vállalat 2014 díj elnyerése a bizonyíték, de sikeressége az éves dolgozói elégedettségmérésekből is visszatükröződik.” – mondja Schmidt Dominika.

A pályázatban lehetőség volt a témában egy kisvideót is készíteni – a bírálók a cég videóját különdíjban részesítették.

 A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapjához katt ide!