Innováció a fenntarthatóságért – oklevél a DELFIN Díj pályázaton

2015. 08. 24.

Idén a DELFIN Díj zsűrije elismerő oklevéllel jutalmazta a Fornax ICT-t „Innováció a fenntarthatóságért” kategóriában benyújtott pályázatáért, amelyet a társadalmi és környezeti hatások pozitív irányú megváltoztatására való törekvés hívott életre.

A Magyar Telekom 2008-ban megalapította a DELFIN Díjat, amely olyan vállalkozások elismerésére szolgál, amelyek fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége kimagasló. A vállalat az elismerést 2013-tól már nemcsak saját beszállítói között hirdeti meg, hanem minden Magyarországon tevékenykedő cég is pályázhat a díjra olyan tervekkel, melyeket a 2014-es év folyamán valósítottak meg. A tendereket egy szakmai zsűri értékelte és rangsorolta.

Idén a zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta a Fornax ICT pályázatát „Innováció a fenntarthatóságért” kategóriában, melyben az NHI számára kifejlesztett HGAS rendszer és a fenntarthatóság kapcsolatát mutatta be.  

Az Eventus alapokon nyugvó alaprendszer egyéb társrendszerek közreműködésével több módon is hozzájárul a hulladékgazdálkodás korszerű és költséghatékony informatikai támogatásához. A rendszer segíti többek között a közép és hosszú távú tervezési, ellenőrzési és elszámolási folyamatokat, valamint stratégiai szintű döntéstámogatást jelent a rendelkezésre álló elemzésekre, modellekre és szimulációkra alapozva.

Fornax által kifejlesztett HGAS rendszer központi helyet foglal el a HUNOR rendszeren belül. Biztosítja a kapcsolódó alrendszerekkel való együttműködést, a hulladék gyűjtési és szállítási tevékenységek követését a megadott előírásoknak megfelelően, támogatja és segíti – a megadott követelmények szerint – az ellenőrzési igények és az ellenőrzési feladatok végrehajtását. A HGAS korszerű riporting eszközökkel  pontos, naprakész és ellenőrzött, valós adatokat szolgáltat, így támogatást nyújtva a döntéshozók számára.

Túl azon, hogy a rendszer operatív használata a hulladékgazdálkodás minden résztvevője számára hatékonyabbá teszi az erőforrások kezelését és biztos alapot nyújt a pontos adatszolgáltatáshoz országos és európai szinten is – amely önmagában pozitív gazdasági hatással bír – számos társadalmi és környezeti hatással van nem csupán az érintett felekre, hanem mindannyiunkra.

A rendszer alapját képező Eventus platform legnagyobb üzleti értéke, hogy – amellett, hogy költséghatékony, ellenőrizhető és optimalizálható működést tesz lehetővé – kevesebb bürokráciát, átláthatóbb működést és ezáltal egy fenntartható, papírmentes jövőt támogat.

Fornax tehát évek óta elkötelezetten tesz a fenntarthatóságért, hiszen nemcsak üzleti stratégiájának kidolgozásakor illetve mindennapi működése közben figyel oda a környezetre, hanem informatikai megoldásainak megalkotása közben is. A cél mindig egy hatékony és minél alacsonyabb költséggel járó rendszer létrehozása – a fejlesztők tervezéskor azonban nemcsak az üzleti érdekeket veszik figyelembe, hanem a fenntarthatóságot is. A cég szakemberei az innovatív fejlesztéseket a jövőre gondolva, felelősen és környezettudatosan valósítják meg.