Már hagyomány a Gyerekbarát Munkanap a Fornax ICT-ben

2015. 09. 16.

Tornaóra, lufi hajtogatás, táncóra, gyöngyfűzés, óriásbuborék fújás, origami és MeseMozi – ezekkel és megannyi más szórakoztató programmal várták a Fornax ICT munkatársai az idei Családbarát gyereknapon a Fornax Juniorokat.

A Fornax ICT a hagyományokat követve idén is megszervezte a cég Gyerekbarát Munkanapját, egy őszköszöntő gyerekzsivajjal fűszerezett kellemes nyárvégi csütörtökön.

A cég ismét egy színes, változatos programokkal teli nappal várta a fiatalokat Hungária körúti irodájába, hiszen a múlt évhez hasonlóan a Gyerekbarát Munkanapon újból a kollégák szervezték és irányították a foglalkozásokat. Ottó és Ricsi egy aktív, egész testet jól átmozgató tornaórával kezdte a napot, ami után Zoli, azaz Nagy Zoltán a Fornax ICT ügyvezető igazgatója tanította meg a lufi hajtogatás fortélyaira a kicsiket. Ezután Tamás megtáncoltatta az ifjúságot, akik egy komplett jazz balett koreográfiát tanultak meg a táncóra alatt. Majd Timi gyöngyöt fűzött, karkötőket és egyéb kiegészítőket készített a lányokkal közösen a „relax szobában”, mialatt mások társasjátékoztak, vagy origamiztak a többi helyiségben, vagy a fáradtabbak mesét néztek a nagytárgyalóban kialakított Mozi teremben.

A nap folyamán „Süti-sütő versenyre” is sor került, az előző nap otthon elkészített édességcsodákra szavazni lehetett. Az „ICT Legjobb cukrásza” díjat most is a legtöbb voksot begyűjtött versenyző kapta – idén a nyertes finomság a Kozáksapka volt, amelyet Kasuba Viktor alkotott.
Katinka a nap fénypontjaként meglepetés óriásbuborék fújást szervezett az irodaház parkolójába, ahol a saját kezűleg készített buborékfújó eszközökkel ember nagyságú buborékokat készítettek a gyerekek.

A rendezvényre ellátogatott szüleivel a két legkisebb ICT Junior Bianka és Adrienn is, akik 1 hónaposan békésen aludtak apukájuk és anyukájuk ölében, amíg a kollégák végre személyesen is megcsodálhatták őket. A Fornax ICT-ben a 41 eddigi gyerek mellett újabb 4 baba is született már idén, és még 3-an várják a gyermekáldást.

A vállalat nemcsak ezen a napon tartja szem előtt a családbarát szemléletet, hiszen ez a céges HR politika egyik alapköve. Számos egyéb intézkedés mellett, a rugalmas munkaidő, a távmunka, a munkaerő kölcsönzés, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás is része a humánpolitikai kezdeményezéseknek.
Ennek legjobb bizonyítéka, hogy a Fornax ICT a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által meghirdetett Családbarát Vállalat 2014 Pályázatán elnyerte a középvállalat kategóriában a címet.
Nagy Zoltán ügyvezető igazgató szerint a családbarát hozzáállás és a gyerekközpontú vezetői szemlélet többszörösen kifizetődő, hiszen eredményességére nemcsak a Családbarát Vállalat 2014 díj elnyerése a bizonyíték, de sikeressége az éves belső dolgozói elégedettségmérésekből és a cég toborzás-kiválasztási folyamatának hatékonyságából is érzékelhető.